Epson Print Academy Regisztráció Bejelentkezés

 

Milyen előképzettségre lesz szükségem?

Alapvető fotózási és digitális képfeldolgozási (Adobe Photoshop vagy hasonló szoftver) ismeretekre. Egy nap alatt mindezeket lefedni nem tudjuk, így azt javasoljuk a Print Akadémia hatékonyságának növelése érdekében készülj fel kicsit az alábbiakból: szintek (levels), görbék (curves), rétegek (layers) és rétegmaszkok (layer masks) használata.

Mikorra kell érkeznem? Meddig tart az esemény?

Pontban délelőtt 10 órakor kezdünk. Arra kérünk, hogy kicsivel (kb. 15-20 perc) előtte érkezz, hogy még jusson idő a regisztrációra és a reggelire is. Déután 1 körül tartjuk az ebédszünetet, és 6 óráig tart a program. Délelőtt egy, a délután folymán két rövid szünetet tartunk.

Gondoskodnom kell enni- és innivalóról?

Nem. Reggel pogácsával és aprósüteménnyel fogadunk, délben pedig vendégül látunk egy pizzára. A pizzák között vegetáriánust is találhatsz. Ásványvíz és üdítők a nap során végig rendelkezésedre állnak.

Hozhatok magammal képet, amit majd kinyomtatunk?

A rendelkezésünkre álló szűkre szabott idő és a tartalmas program miatt sajnos nincs mód a résztvevők által hozott képek kidolgozására és kinyomtatására. Ugyanakkor a szünetekben az ezzel kapcsolatos kérdéseidre választ kaphatsz az előadótól vagy akár a többi résztvevőtől.

Hozzak magammal fényképezőgépet és notebook-ot?

Fényképezőgépre nem lesz szükséged a nap folyamán. Amennyiben azonnal ki szerednéd próbálni az elhangzott módszereket, például elvégezni a Photoshop helyes színkezelési beállításait, hozz magaddal notebook-ot. Azonban asztal és tápfeszültség ellátás nem áll majd rendelkezésedre. Sajnos arra sem lesz módunk, hogy a gépeden esetlegesen felmerülő problémákat az előadás során megoldjuk.

Hozzak magammal jegyzetfüzetet?

Ne. Jegyzetfüzet és toll minden résztvevő rendelkezésére áll. Ezen felül az előadások diáit is megkapod kinyomtatott, jegyzetelésre alkalmas formában. Az előadások diáit és egyéb segédanyagokat is letölthetsz majd az esemény után.

Hogyan változtathatom meg a jelszavam?

Először is jelentkezz be. Azután a weblap jobb felső részében láthatod a felhasználneved. Erre kattintva megjelenik az adataidat tartalmazó lap, amin a "Jelszó megváltoztatása" linkre kell kattintanod.

Mi a teendő ha elfelejtettem a jelszavam?

Kattints a weblap jobb felső sarkában lévő "Bejelntkezés" menüpontra. Ezután kattints az "Elfelejtettem a jelszavam" linkre. A weblap kérni fogja a regisztrációkor megadott titkos kérdéshez tartozó választ. Amennyiben erre sem emlékszel, nincs más mód, mint törölni az előző regisztrációd és újrareigsztrálni. Ehhez vedd fel velünk a kapcsolatot.

 
     
Epson Magyarország | Adatvédelmi nyilatkozat | Kapcsolat | Epson Global

Copyright © 2008-2009 Epson Magyarország